MOFÉM Underworld Kupa

Hogy legyen mire emlékezni 80 évesen a hintaszékben

2018. augusztus 21. | Ti írtátok | |

Hogy legyen mire emlékezni 80 évesen a hintaszékben

A MOFÉM Underworld Kupa szervezői számára egyetlen doppingszer létezik, mégpedig az elégedetten távozó versenyzők mosolya, de persze nagyon örülünk a dicsérő szavaknak is – ez utóbbiak közül válogattunk össze néhányat a 2018-as rendezvényt követően.

Kezdjük a felnőtt férfi futam (és az összetett leggyorsabbjának), Palumby Zsombornak a szavaival, aki a Facebook oldalán emlékezett meg a versenyről:

„A Kellys meghívására, címvédőként vettem részt ezen a megmérettetésen. Tavaly is nagy élmény volt ezen a lelkes szervező csapat által összerakott különleges eseményen részt venni, így idén is szívesen jöttem. A verseny védjegye, hogy részben a föld alatt a kőbányai pincerendszerben kanyarog (néhol teljes sötétségben) ami ilyen melegben is kellemesen hűvös. Igazi örömfutam volt, fergeteges szurkolótáborral. Élveztem!”

A női futam abszolút harmadik, master 1 második helyezett Csobay Nóra is beszámolt az Underworld-ről:

„Évek óta nézegetem, de gyáva voltam elindulni rajta. Gondoltam, egy maraton sokkal könnyebb, ott beosztom az időm, az energiám… Természetesen minden felfelét utáltam, irtó sokat kivett, cserébe minden lejtőt, kisebb technikás részt imádtam, kiemelve a pincerendszerbe vezető szakaszt, ahol jó kis kanyargós lejtő után embertelen szurkolásba gurult az ember. A szervezők kitettek magukért, nem is értem, a délutáni versenyekre hogyan maradt hangjuk. Kipurcantam, de megérte! Családias létszámú, fantasztikus hangulatú verseny volt, kényelmes a második fokozat a Red Bull-os pódiumon, jó volt kipróbálni. Kaptam baró ajándékokat, és ezúttal a tombolán is nyertem, így egy utánfutónyi cuccal indultam haza az Underworld-ről!”

A master 2-es bajnok Fésüs László bombasztikus versenybeszámolót írt, amelyből a ránk vonatkozó mondatokat emelnénk ki (a többit olvassátok el a blogjában):

„Minden tökéletes volt, ESZMÉLETLEN a szurkolás... imádtam az egészet! Zseni ez a verseny, óriási volt hangulat, erre a rajtszámra és erre a szurkolásra fogok emlékezni majd 80 évesen a nyikorgó hintaszékemben!”

A rendezvény Facebook oldalára is nagyon sok pozitív értékelés és vélemény érkezett, amit ezúton is köszönünk, ezek közül idéznénk Hegedűs Beáta értékelését:

„Kiváló szervezés, megfelelően jelölt és biztosított pálya. Jó hangulat! Több könnyen megközelíthető helyszín a szurkolóknak. A tészta is jól esett a verseny után. A rajtcsomagban a zokni szuper! A dobogósok szép érmet és hasznos ajándékokat kaptak. Külön kiemelném, hogy a díjátadók nem sokkal a befutók után meg lettek tartva. Tavaly szurkolóként, idén versenyzőként és szurkolóként is nagyon jól éreztem magam. Jövőre is jövünk!”

Végezetül szintén egy Facebook-on megírt vélemény Krompáczki Pétertől:

„Kompakt, kreatív(!), igényes és gördülékeny rendezvény. A weblaptól kezdve a nevezésen, a pályán át a díjkiosztóig, díjazásig szépen felépített, átgondolt az egész történet. Egyetlen hátrány – ami valójában az egész sportágat illeti –, hogy mintha egyre családiasabb lenne, de ez abszolút nem a Ti hibátok. Nagyon remélem, hogy ennél csak nagyobb lesz a család. Talán a legjobb szervezésű hazai verseny, aminek sokat köszönhet a sport, hogy még ég ama bizonyos láng.”

Ne felejtsétek el, hogy a visszaszámlálás elkezdődött, 2019. augusztus 10-én sok meglepetéssel jön a jubileumi MOFÉM Underworld Kupa, amelynek eseményoldalát itt tudjátok követni! Találkozunk hamarosan!

Facebook esemény

Facebook oldal

És végezetül, ha még nem láttátok volna, nézzétek meg a versenyről készült videónkat:

Facebook-hozzászólásmodul