Vizesgála finálé: szurkolók ezrei tomboltak a Duna Arénában


Az év vízisport-ünnepe olimpiai és világbajnokok részvételével

Minden jó, ha a vége jó: november 17-én utolsó alkalommal szurkolhattak a vízi sportok kedvelői a Vizesgálán – a hatalmas ováció pedig nem maradt el búcsúzóul. Az Ötpróba rendezvénysorozat hagyományosan egyik leglátványosabb, igazi sztárparádét felvonultató, izgalmas show elemekkel tarkított eseménye ezúttal is több mint 40 olimpiai, világ- és Európa-bajnokot mozgatott meg egy medencében. Ez a felhozatal a világszínvonalat tekintve is egyedülálló. A sztársportolók délutáni gálaműsorát az Ötpróba úszóversenye előzte meg, ahol a hobbiúszóknak lehetősége nyílt kipróbálni az ország legprofibb versenymedencéjét, ami szintén nem mindennapi élmény.

Az esemény hangulatát megalapozta, hogy az egy hatalmas csobbanással indult: az Ötpróba teltházas úszóversenyénugyanis nem kevesebb, mint 1200 amatőr úszó vehette birtokba az ország legimpozánsabb versenymedencéjét, közel 1700 kilométert teljesítve így. A résztvevők az értékes sporteszközökre beváltható Ötpróba pontokon túl egy számítógépes talpvizsgálatot, illetve egy kardiológiai szűrést kaptak ajándékba, utóbbit dr. Merkely Béla, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója és csapata végezte az úszóverseny ideje alatt.

A délutáni gálát a rendezvény fővédnöke, Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a Vizesgála legfőbb célja elősegíteni, hogy sikeres sportnemzetből sportoló nemzetté váljunk, azaz ne csak az élsportban jeleskedjünk, hanem minél több magyar ember mozogjon szabadidős, egészség megőrzési céllal.

A gálát egy látványos szinkronúszás-bemutató indította, majd egy mini kajakpóló-mérkőzést izgulhattak végig a szurkolók. A Vidra SE és a Nagymarosi Kajakpóló SE pólósai csaptak össze. Ez a sportág az elmúlt két évben óriási közönségkedvenc volt és a tapsviharból kiindulva azóta csak tovább nőtt a népszerűsége.

Az akciódús meccset műugrás-bemutató követte, ahol a legkisebbektől egészen a felnőttekig képviseltették magukat a versenyzői korosztályok, a lelátókon ülők pedig az 1 m-es ugrásoktól egészen a 10 m-es toronyugrásig látványos mutatványok szemtanúi lehettek.

A kajakfutam során a világbajnokok és az olimpiai bajnokok két csapatot alkotva mérték össze erejüket. A szuperizgalmas versenyt sokáig a világbajnokok vezették, de Dombi Rudolf óriási hajrájával végül az olimpikonok győzedelmeskedtek. A győztes csapat tagjai voltak: Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Csipes Tamara, Dombi Rudolf és Storcz Botond.

A kajakfutam után újabb evezős sportág következett: a hazánkban is egyre nagyobb teret hódító SUP (stand up paddle), azaz állószörf mutatkozott be az Arénában. Az evező természetesen ismét avatott tehetségek kezébe került: világbajnokok szelték a medence hullámait. A férfiak közül végül Kövér Márton, sokszoros kenu- és kétszeres SUP Dragon világbajnok került ki győztesként.

Ezután az izgalom egy szó szerint szédítő élménnyel hágott a tetőfokára. A kilencszeres világrekorder Rippel Brothers artistapáros kifejezetten a Duna Aréna helyszínére koreografált, műugrótoronyban előadott mutatványa kápráztatta el a nézőket.

Az akrobaták előadását követően egy pörgős, 2×8 perces, kispályás vízilabda-mérkőzés következett, ahol a több generációból összeválogatott olimpiai és világbajnokok csapata feszült egymásnak. A viadal végül 12:12-es, döntetlennel végződött. A két csapat oszlopos tagjai: Decker Ádám, Decker Attila, Gór-Nagy Miklós; Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Fodor Rajmund, Biros Péter, Gergely István, Märcz Tamás és Dr. Kiss Gergely voltak.

A vízilabdázók után a sárkányhajók vették birtokukba a medencét. A legénységet az élsportolók mellett zenészek, színészek, hírességek és Ötpróbázóink alkották. A döntőbe végül a zenészek és a hírességek csapata került be, az első helyet pedig utóbbiaknak sikerült megszerezni. A győztes csapatot Dobó Ági, Tápai Szabina, Kállay S. András, Szabó András Csuti, Baji Balázs és Harsányi Gergely alkotta.

A gálára utolsó műsorszámként a csillagszóróúszás tette fel a koronát, ahol 10, párba állított női és férfi élsportoló (úszó és más sportág képviselője) tempózott egymás ellen. A játékos futam lényege, hogy körönként kiesik a legrosszabb időt úszó két páros. A versenyszámban végül a Földházi Zsófia Bohus Richárd kettős győzedelmeskedett.

A Vizesgála ebben a formában most utoljára volt látható, mivel a négyéves olimpiai ciklusra tervezett Ötpróba rendezvénysorozat a tokiói ötkarikás játékokkal véget ér. Azonban az országosan 21 000 embert megmozgató programsorozat addig is számos egyéb, színvonalas sporteseménnyel ösztönzi mozgásra az egészségesebb életmódra vágyókat.

További információ a Vizesgáláról és az Ötpróba egyéb programjairól: 

www.vizesgala.hu 

www.otprobatokioba.hu